Dél-koreai sorozat az új őrület

Dél-koreai sorozat az új őrület
Dél-koreai sorozat az új őrület

Rekordnézettséget ért el a “Nyerd meg az életed” – “Squid Game” – című új dél-koreai Netflix-sorozat a bemutatása első hónapjában. A széria 111 milliós nézőszámával megelőzte a steramingszolgáltató korábbi csúcstartó sorozatát, A Bridgerton családot, és ezzel a Netflix eddigi műsorai közül a legjobb indulást produkálta.

A streamingszolgáltató honlapja szerint a sorozat arról szól, hogy több száz nincstelen játékos fogad el egy különös meghívást, hogy gyerekeknek való játékokban mérjék össze a tudásukat. A játék tétje csábító, de halálos veszedelem is vár rájuk.

A Nyerd meg az életed című disztópikus dél-koreai akciódráma jól példázza, hogy a Netflix egyre nagyobb hangsúlyt fektet a globális műsortervezésre, arra, hogy a világ különböző régióiból származó produkciókat világszerte műsorra tűzze. A Nyerd meg az életed szeptemberi debütálása után 90 országban gyorsan az első helyre került, amihez hozzájárult, hogy a Netflix több mint 30 nyelven feliratozta és szinkronizálta a filmet. A határok átlépésével a sorozat A nagy pénzrablás, a Sötétség és a Lupin nyomába lépett, csak sokkal szélesebb körű forgalmazással – írja a deadline.com.

A dél-koreai sorozat jó úton halad, hogy kultfilmé váljon – világszerte máris hatalmas rajongótábora van. És hogy ez hogyan lehetséges, annak fényében, hogy alig kapott reklámot? A válasz: a TikTok és az, hogy a koreiai popkultúra egyre népszerűbb a Z generáció körében. A TikTokon a #SquidGame hashtag több mint 22,8 milliárd poszban jelenik meg, a sorozatban látott különböző “játékok”, amelyeket a szereplőknek túl kell élniük virusszerű kihávásokként terjednek a felhasználók körében, míg a “Nyerd meg az életed” egyes jelenetei mémekként árasztják el az online teret.

A Bridgeton családot a tavaly karácsonyi debütálását követő hónapban 82 millió előfizető háztartásában nézték meg. A Netflix megtekintésnek számolja ha valaki legalább 2 percet néz egy sorozat bármelyik epizódjából.

A Nyerd meg az életed című disztópikus dél-koreai akciódráma jól példázza, hogy a Netflix egyre nagyobb hangsúlyt fektet a globális műsortervezésre, arra, hogy a világ különböző régióiból származó produkciókat világszerte műsorra tűzze. A Nyerd meg az életed szeptemberi debütálása után 90 országban gyorsan az első helyre került, amihez hozzájárult, hogy a Netflix több mint 30 nyelven feliratozta és szinkronizálta a filmet. A határok átlépésével a sorozat A nagy pénzrablás, a Sötétség és a Lupin nyomába lépett, csak sokkal szélesebb körű forgalmazással – mutatott rá a deadline.com.

A Netflix 2012-ben mutatta be első saját készítésű műsorát, és négy évvel később kezdte meg a globális terjeszkedést. Ma már több mint 200 országban működik, és 209 millió előfizetője van. A Nyerd meg az életed kiemelkedő nézettségi adatainak közzétételére egy héttel az előtt került sor, hogy a vállalat beszámol a harmadik negyedéves pénzügyi eredményeiről.

Forrás: MTI

Fotó: Netflix

Oszd meg barátaidal
Oszd meg barátaidal

HIRDETÉS

DAEO FM Online

DAEO FM Online

Csak zene - Élő adás